Mindea

en

Facebook kampány az erőszak ellen


Az Európai Parlament idén is kiemelt figyelmet fordít a nők elleni erőszak témájára. Az EP budapesti Tájékoztatási Irodája új platformokat keresve Facebook aktivitással, rövid kvízzel, a felmérés részleteinek megismertetésével kívánja még hatékonyabban a témára irányítani a közvélemény figyelmét. A magyarországi együttműködésben közösen együttműködve keltettük életre a kezdeményezést.

 Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014. március 5-én publikált jelentése a világ eddigi legnagyobb felmérésének eredményeit mutatja be arra vonatkozóan, milyen mértékben szenvednek el bántalmazást a nők. A felmérés megdöbbentő adatokat hozott a felszínre, többek között azt, hogy a válaszadó nők 33%-a tapasztalt fizikai és/vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta. Ez közel 62 millió nőt jelent. Illetve hogy a megkérdezett nők 55%-a tapasztalta már a szexuális zaklatás valamilyen formáját. Az adatok jól mutatják, beszélni kell róla.

Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájával karöltve  Facebook és online kommunikációval hívjuk fel a figyelmet a téma fontosságára.
Mivel mi is azt valljuk, hogy a nők elleni erőszak közös ügyünk, melyről nem lehet eleget beszélni. Facebook-aktivációnkkal fel szeretnénk hívni a figyelmet, tájékoztatni, és megoldásokat találni erre a sokakat érintő kérdéskörre. Emiatt büszkén és szakmai tudásunkkal alátámasztva próbáljuk kiteljesíteni a kampányt. 

Az üzenet szerencsére célba ért és nem süket fülekre lelt. Ezt az oldalon kialakult beszélgetések is bizonyítják. Továbbá a szép számmal kitöltött kvíz is. Melyet ti is kitölthettek,2014. március 14-ig, ha ide kattintotok.

A felmérés további részleteiről és eredményeiről itt olvashattok:

www.europarl.hu/hu/hirek/nonap.html

Mészáros Beatrix